A fiúkat (általában) nehezebb nevelni, mint lánytestvéreiket. Vannak nehezen kezelhető lányok is, de a fiúk különösen komoly kihívást jelentenek. A gyerekek vérmérséklete ugyan egyénenként változó, de a fiúk természetüknél fogva öntudatosabbak, merészebbek és ingerlékenyebbek, mint a lányok. Platón szerint "az összes állat közül a fiú a legkezelhetetlenebb".
Manapság nagyon sok káros hatás érheti gyerekeinket (filmek, tv, zene, homoszexualitás propagálása, biztonságosnak mondott szex, interneten elérhető ocsmányságok, pornó stb.) A szülőknek szembe kell nézniük a kérdéssel: hogyan irányíthatjuk fiainkat és lányainkat úgy, hogy elkerüljék ezeket a mindenhonnan érkező káros hatásokat?
A szülőknek ebben a meccsben nemcsak védőt, de támadót is kell játszaniuk. Nem elég megvédeni a gyerekeket ezektől a hatásoktól, de ki kell használni a kisgyermekkor fogékony éveit, hogy formálják gyermekeik jellemét. Kb. 2 évtized alatt becsületes és törődő férfiakat kell faragnunk, akik tisztelik a nőket, hűségesek a házasságban, elkötelezettek, erős és határozott vezetők, jól tudnak dolgozni, és biztosak férfi mivoltukban. Keresztények végső célja, hogy gyermekük megértse a Szentírást, és egész életében Krisztusért égjen.
Ebben próbál majd segítséget nyújtani ez a könyv. Remélem sikerült felkelteni az érdeklődésed, és a következő bejegyzéseket is elolvasod majd!
Kérdések:
- Egyetértesz azzal, hogy a fiúkat nehezebb nevelni?
- Van alapvető különbség abban, ahogy fiúkat és lányokat kell nevelni?
- Hogy lehet a gyerekeket védeni a káros hatásoktól? (Arra gondolok, hogy egyszer úgyis szembesül a gyerkőc az igazsággal: te hogyan készítetted/készítenéd fel rá csemetéd?)
- Hogyan "támadsz"? (Különböző életkorban más és más módszer kellhet...)
- Mi az apa feladata? Vagy mindent megtaníthat egy anya (pl. férfi mivolt)?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.