HTML

Gyereknevelés

Üdv, Mimi vagyok. Kedvenc témám a gyermeknevelés keresztényként. E blogban a jelenkor kihívásaira keresek válaszokat ebben a témakörben. Ha szeretnél értesülni a frissítésekről, akkor a Keresztyén Szülők Facebook oldalt lájkold, vagy RSS-re íratkozhatsz fel kicsit lejjebb.


2009.06.03. 20:48 Udv Mimi

James Dobson: Fegyelmezz! Megéri! 1. fejezet: A feladat

A következő könyv, amit kijegyzetelek James Dobson könyve a fegyelmezésről. Azért ezt a könyvet választottam, mert a fegyelmezés egy nagyon fontos területe a gyereknevelésnek. A szeretet után a legfontosabb. Vannak már olyan nem keresztény pszichológusok is, akik úgy tartják, hogy az a legmegfelelőbb egy gyermek számára, ha szeretet és kiszámítható elvárások veszik körül. Nézzük tehát ennek a híres-neves amerikai keresztény pszichológusnak a mondanivalóját a témában.

Az első fejezet csupán pár oldal. Egy esettanulmány egy anyáról, aki vesztésre áll 3 éves kislányával szemben a hatalmi harcban. Kislánya vísítva harcol ki mindent, amit csak akar, anyukája meg tehetetlen. A tanácsok, amiket megfogadott nem működnek. ("Nem kell határozott vezetés a gyereknek, majd a türelem és az értelem meghozza a gyümölcsét. "Bíztassa a szülő a gyereket a lázadásban, így majd jól levezeti a gyűlöletét (!) a gyerek." vagy stb.)

Felmerül bennem a kérdés, hogy milyen gyűlölet alakulhat ki egy 3 éves gyerekben? Nekem ez annyira erős érzelem és komplex is egyben, ami vagy fokozatosan alakul ki, sorozatos csalódások során, vagy egy nagy trauma következtében. Egy jó szándékú szülő gyermeke vajon meggyűlölheti szüleit? Lehetséges-e az, hogy szeretem és nevelem a gyerekem a szépre-jóra, és mégis meggyűlöl? 3 évesen?

Vissza a könyvhöz... Dobson szerint az elnyomó fegyelmezésről való lemondás nem egyenlő a vezetésről való lemondással. Azaz van középút elnyomó fegyelmezés és mindent a gyerekre ráhagyás között. Gyakran nem arról van szó egy-egy harcnál, hogy a gyerek csalódott, vagy gyűlöl valamit/valakit, hanem egyszerűen tudni akarja, hol vannak a határai, és ki tartatja azokat be vele.

A dacos gyereket meg kell értenie a szülőnek, de a gyereknek is meg kell tanulnia a szüleiről néhány dolgot. A szülőknek meg kell tudniuk húzni ésszerű határokat és ezeket következetesen betartatni. Szeretettel és együttérzéssel kell fegyelmezni.

A fegyelmezés nem kizárólag az ellenszegüléskor használatos, így a könyv csak részben szól majd erről. Meg kell tanítanunk a gyerekeinket az önfegyelelemre és a felelősségteljes viselkedésre. Ezek mind felkészítik őket a felnőtt korra.

Ha a fegyelmezés szeretetben történik, akkor gyengéd ragaszkodás alakul ki és kölcsönös tisztelet. Ehhez bátorságra, kitartásra, szilárd hitre és lelkes erőfeszítésre van szükség!

Kérdéseim:

Mennyire sikerül következetesnek lenned az elvárások terén? Tippek?

Mennyire vagy következetes a büntetések terén? Tippek?

Felismered a dacos harcokat? Meg tudod különböztetni az egyéb konfliktusoktól?

Az egyéb konfliktusokat hogyan kezeled?

 

komment

Címkék: gyerek gyermek dac fegyelmezés dobson


2009.05.13. 22:17 Udv Mimi

11. fejezet: Különleges problémákkal küszködő gyerekek

Ez a fejezet - hála Istennek - nem konkrétan a mi családunknak szól, de így is tanulhatunk és gazdagodhatunk általa.

Különleges problémával küzd egy gyerek, ha például cukorbetegség, hiperaktív vagy szellemileg visszamaradott. Tehát a skála igen széles.

Nyilván nem tudunk mindenre külön részletes nevelési tanácsokat adni itt a különféle problémákkal küzdő gyerekek neveléséhez, de van egy-két általános szempont, és természetesen ezek a szeretet kifejezésével szorosan összefüggnek.

Érzékszervi és felfogásbeli problémák

Azokról a gyerekekről van tehát itt szó, akiknek a környezetből jövő információk felvétele, illetve ezeknek az információknak az agyban való feldolgozása nehézségbe ütközik.

Az ilyen problémával küzdő gyerekeknek problémát okozhat a feléjük érkező érzelmi-információk észlelése vagy felfogása. Beleértve a szeretetet is!

A szeretet felfogásának nehézségei következtében a gyermek önértékelése rendszerint alacsony. Depresszióra hajlamosabbak, ezáltal kamaszkorukra további érzelmi és magatartásbeli zavarok alakulhatnak ki náluk, antiszociálissá válhatnak.

Mit tehetünk, hogy ezt megelőzzük? Őszinte, feltétel nélküli szeretettel szeressük a különleges nehézségekkel küzdő gyerekeket. Így nagyobb erőbedobással tudnak harcolni a nehézségeik leküzdésében. Hogyan fejezzük ki szeretetünket? Ugyanúgy, mint a többi gyereknek, csak ha lehet, akkor még közvetlenebb, egyszerűbb, nyilvánvalóbb és hangsúlyosabb módon. SZÍVTŐL-SZÍVIG ÉRŐ VILÁGOS ÜZENETET KAPJON! Szeretetünket világosan és erőteljesen éreztessük vele.

Erről az jutott eszembe, hogy talán a teljesen egészséges gyerekeknél is világosabban és erőteljesebben kellene éreztenünk a szeretetünket. Lehet, hogy például a kamaszkor is könnyebben átvészelhető lesz így.

Egyéb betegségek

A krónikus betegségben szenvedő gyerekek is hajlamosakká az érzelmi és magatartásbeli zavarokra. A fizikai teendők, az ápolás elterelhetik a figyelmet a érzelmi szükségletekről. Kamaszkorra gyakran bosszúsak, keserűek a betegségük miatt. Haragszanak a betegségre és a szülőkre is. Dacossá válnak és szembefordulnak minden tekintéllyel. Gyakran pont a betegségüket használják fel a szülők elleni lázadáshoz. Ez a következménye lehet, ha a szülők túl sokat törődnek a fizikai igények kielégítésével, és nem törődnek a szeretetük kinyilvánításával, vagy ha szánalomból, bűntudatból, félelemből, levertségből nem szabnak következetesen korlátokat a gyereknek, nem várnak el tőle helyes viselkedést. Csak a feltétel nélküli szeretetünkből meríthet erőt és hajlandóságot egy beteg gyermek, hogy fogyatékosságait leküzdve fejlődni tudjon.

Az elutasító gyermek

Vannak gyerekek, akik születésüktől fogva elutasítják a szeretet és gyöngédség természetes formáit. Enyhébb esetben van olyan megnyilvánulási forma, amit elfogad, míg másokat elutasít. Tévedés lenne azt gondolni, hogy az ilyen gyerek nem igényli a szeretgetést. A szülőnek fokozatosan kell megtanítania gyermekét arra, hogy az feszengés nélkül tudja elfogadni a szeretet megnyilvánulásait.

Öt esetben fogékony még az elutasító gyermek is a szeretetre. Ilyenkor érzelmileg jobban megközelíthető, bár az elutasító gyermek gátlásai csak rövid időre oldódnak, ezért gyorsan kell ilyenkor cselekedni:

1. A gyermek valamit felettébb humorosnak talál - szemkontaktus, osztatlan figyelem, testi érintkezés (gyorsan reagáljunk!!!)

2. A gyermek büszke valamilyen tettére - tekintet, dícséret, megkülönböztetett figyelem, érintés (olyan tett amire méltán büszke, de a dícséretnek nem kell hosszúnak lennie)

3. A gyermek fizikailag nem érzi jól magát - ez kicsit kiszámíthatatlan, nem biztos, hogy ilyenkor nyitottabb lesz. Ha adódik alkalom, éljünk vele.

4. A gyermeket érzelmi sérülés érte - például összeveszett a legjobb barátjával.

5. Korábbi élmények a szülőkkel - például szeret hosszan sétálni a szüleivel, esti mesét mond a szülő, imádkozás a szülővel. A kellemes emlékek nyitottabbá teszik a gyermeket hasonló alkalmakkor. Biztosítsunk gyermekünk számára ilyen meghitt, kellemes élményeket nyújtó eggyüttléteket.

Ismét: ezek az "egészséges" gyerekeknél is működnek. Náluk is figyeljünk oda az ilyen alkalmakkor, és ne szalasszunk el lehetőségeket a szeretetünk világos és erőteljes kifejezésére!

 

 

komment

Címkék: beteg gyerek gyermek hiperaktív antiszociális cukorbeteg elutasító


süti beállítások módosítása