Keresztény Szülők

Először is vizsgáljuk meg a tekintély szerepét, amely egy sarkalatos eleme a nevelésnek. Fontos, hogy egyik oldalon se essünk túlzásba, mindkét véglet árt a gyerekeknek. A mai szülők tájékozatlanok a hatékony és szeretetteljes fegyelmezést illetően. Sokszor túl lazák és engedékenyek. Az engedelmesség helyett a gyermek önállóságát becsülik nagyra és önfegyelmet várnak a gyerekeiktől. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez ritkán alakul ki magától, tanítani kell.

Nevelésünk sikere másrészt azon is múlik, hogy - különösen összetűzés és helyreigazítás idején - felismerjük mennyi szükséges és többet ne próbáljunk "lefaragni" róluk. Ez már-már művészet.

Összefoglalva: a szeretettel ellensúlyozott tekintély szükséges ahhoz, hogy a fiúk ne törjenek össze és égjenek ki kamaszkorukban. A szülők kötelessége vezetni gyermekeiket, megtanítani őket a szeretetteljes és felelős viselkedésre.

A fegyelmezés folyamatában az első lépés a megfelelő büntetés kiszabása, ami eléri azt a hatást, hogy a gyerkőc kezdeményezze a békülést. Ez a pont nagyon fontos. Ha megbánta a tettét, akkor tárt karokkal fogadjuk vissza, ekkor el kell neki mondani miért került bajba és legközelebb hogyan kerülheti ezt ki. A végkicsengés mindig szeretetteljes legyen. E folyamat során lehetőleg ne kiabáljunk és ne essünk kétségbe. Azt kell kimutatnunk, hogy urai vagyunk a helyzetnek. A szülő néhány csendes de meggyőződéssel kimondott szóval jobban ki tudja fejezni a magabiztosságot és tekintélyt, mint az üres fenyegetések és vad gesztusok özöne.

Gondolhatod, hogy könnyű mondani, de nehéz megcsinálni. Félünk kellemetlenséget, szomorúságot okozni a gyermekünknek. Félünk, hogy maradandó érzelmi károsodást okozunk, ha büntetünk. Ha engedünk-e félelmeinknek, akkor nem lesz meg bennünk a kellő elszántság az elkerülhetetlenül felmerülő konfliktusok megnyeréséhez szükséges elszántság. A gyerekek megérzik a bizonytalanságot és tovább feszítik a húrt. A szülő csalódott, ingerült lesz, a gyerek pedig lázadó és makacs.

A gyerekeknek meg kell érteniük, hogy "a szeretet tud rosszallani". Van, hogy le kell guggolnunk, egyenesen a gyermek szemébe nézni és határozottan de harag nélkül megmondani neki: "Nem akarom, hogy még egyszer rosszat tegyél. Világos?" (Ha, nem lenne ennyi elég, akkor legyen valóban következménye.)

Sok szülő túl sok kérdést tesz fel a gyerekének. Pl.: Szeretnél most lefeküdni? Szeretnél enni? Szerinted nem kellene rendet rakni a szobádban? Ezek a mondatok akkor hagyják el a szülő ajkát, ha a határozottságot próbálja elkerülni. Éljünk az Isten által nekünk adott hatalommal, amely felhatalmaz minket arra, hogy irányítsuk és alakítsuk gyermekünket!

A ló másik oldala, amikor agyon akarja egy szülő nevelni a gyerekét, mert hatalma van rá. Ez sem helyes. Az engedékenység és az önkényeskedés közötti optimumot kell megtalálnunk, és szeretettel kell ízesítenünk a kapcsolatunk.

(A szerző még pár gondolatot oszt meg itt az olvasóval a munkára való felkészítés fontosságáról és a kornak megfelelő házimunkák elvárásáról, zsebpénzről.)

Ebben a fejezetben rengeteg kérdés és válasz van, túl sok ahhoz, hogy mind szerepeljen itt. Kiválasztottam azokat, amelyek számomra, vagy a többség számára fontos lehet.

1. kérdés: Mit kell megértetnünk óvodáskorú gyerekünkkel? Mi a nevelési célunk ebben a korban?

Válasz: A két legfontosabb üzenetünk gyermekünknek ebben a korban: (1) feltétel nélkül szeretjük, fontos és drága számunkra, hálát adunk Istennek érte és hogy mi lehetünk a szülei. Emellett (2) sőt pont azért, mert szeretjük, meg kell tanítanunk az engedelmességre.

2. kérdés: Manapság hangoztatják, hogy mennyire fontos a szülő-gyermek kommunikáció. Ha elnyomjuk a gyermek dacos viselkedését, hogy tud hangot adni a gyűlöletének, neheztelésének?

Válasz: Az igazi érzések kinyilvánítását nem szabad elnyomni: mondjon a gyermek a szüleinek bármit, de tisztelettel. Szülőt szidalmazni, nyíltan lázadni ellene viszont tilos. Ha tisztelettel fogalmaz meg kritikát a gyermekünk, azt kötelességünk komolyan venni, adott esetben bocsánatot kérni, vagy elmagyarázni, miért tett úgy, ahogy tett!

3. kérdés: Valóban kellenek korlátok a gyerekeknek?

Válasz: Igen, ha tudják, hogy hol vannak a korlátok, akkor nagyobb a mozgásterük, szabadabban mozognak a korlátokon belül. Ha nincsenek korlátok, akkor bizonytalanságuk miatt nem használják ki a lehetséges mozgásteret. A gyerekek biztonságban érzik magukat, ha otthon megfelelő a légkör, és sosem kerülnek bajba, hacsak szándékosan nem. Amíg a határok között maradnak, boldogság, szabadság és egymás elismerése tapasztalható a családban.

4. kérdés: Igaz, ha megverem a gyerekem, verekedésre tanítom vele?

Válasz: A testi fenyítést könnyű rosszul alkalmazni, ha nem átgondolt elvek alapján alkalmazzuk. De ezért nem kell eleve elutasítani ezt a nevelési eszközt. Gyakran agresszívvá válik egy gyerek ha gyűlölködő, szeszélyes szülei rendszeresen elverik, ha haragos felnőttek közötti fizikai erőszak szemtanúja, ha nem szeretik és becsülik meg családjában.

Az első 3-4 évben egyébként is sok testi sérülést szerez egy gyermek, amelyek mind valamire megtanítják őt. Ezektől a fájdalmaktól mégsem lesz egresszív egy gyerek. A fájdalom ebben az esetben arra tanít egy gyereket, hogy ne ismételje meg, amit tett. A tudatos engedetlenség esetén alkalmazott ésszerű testi fenyítés szintén ezt a célt szolgálja. Továbbá arra is tanít, hogy nem csak a fizikai világ rejt veszélyeket. Bizonyos viselkedésformák legalább annyira fájdalmat okozhatnak, mint az, ha megérinti a forró sütőt. A testi fenyítés ne közvetítsen gyűlöletet, ne végződjön elutasítással, így nem válik tőle erőszakossá a gyerek.

5. kérdés: Van-e korhatár? Mettől meddig alkalmazhatjuk a testi fenyítést?

Válasz: 15-18 hónapos kor alatt semmiféle módon. Másfél éves korban már kezdi megérteni egy gyerek, hogy van amit szabad, van amit nem. Ekkor ha valami veszélyeset tesz, akkor például a kezét meg lehet annyira pöckölni, hogy kis fájdalmat érezzen, amiből megtanulhatja, hogy hallgatnia kell a szavunkra. A testi fenyítés felső korhatára kb. az iskoláskor kezdete. Ezután már csak elvétve, súlyos engedetlenségért maximum 10-12 éves korig alkalmazhatjuk. Serdülőket már nem szabad testileg fenyíteni. Őket ha felnőttként kezeljük, kezelhetőbbek

6. kérdés: 2-3 éves gyereket minden dacosságáért meg kell fenyíteni?

Válasz: Nem. Ebben a korban a gyerekek fel akarják fedezni a világot, ebből sokszor baj lesz, de azért ez egy nagyon fontos időszak. Ennek a kornak a sajátossága az is, hogy nagyon könnyű a figyelmüket terelni. Sokszor ezzel megoldhatunk konfliktushelyzeteket. Ami mellett nem mehetünk el szó nélkül: nyílt dac a szülei ellen, ellenkező irányba megy, amikor hívják, szándékosan kiönt valamit, rohan az utcán, amikor szólunk, hogy várjon meg, lefekvés előtt hisztizik, megüt valakit. De ezekben az esetekben sem kell mindig fenekelést alkalmazni, helyette lehet a kezére pöckölni, székre ültetni pár percre stb. A testi fenyítést jobb, ha a legnehezebb helyzetekre hagyjuk: 3 éves kor utánra. Fontos időnként kegyelmet gyakorolni, fontos időnként a humor.

7. kérdés: Mi az oka, ha látszólag semmi eredménye nincs a testi fenyítésnek?

Válasz: Nem minden gyermeknél kell olyan erős eszközt használni, mint a testi fenyítés. Viszont, ha finomabb módszerek hatástalannak bizonyulnak, és testi fenyítést szertetnénk használni, akkor fontos alapelvek vannak, amiket be kell tartani, különben nem érünk el vele eredményt. 5 tipikus hiba van:

1) ötletszerű fegyelmezés: ha nem vagyunk következetesek, akkor mindig próbára teszik a rendszert.

2) a gyermek erősebb akaratú, mint a szülő, és ezt mindketten tudják: vannak olyan erős akaratú gyerekek, akik ösztönösen tudják, nem engedhetik meg, hogy a verés sikeres legyen. Ha veszt a szülő, akkor fegyelmezhetetlenné válik a gyerek.

3) a szülő egy-két évig semmit nem tesz, majd hirtelen el kezd fegyelmezni: időbe telik, amíg a gyerek hozzá szokik az új módszerhez. Legyünk kitartóak!

4) a verés esetleg túl szelíd: ha nem fáj, nem érdemes elkerülni.

5) néhány gyereknél ez a módszer egyszerűen nem megfelelő: idegileg sérült gyerek, bántalmazott gyerek, nagyon érzékeny gyerek. Fontos, hogy alaposan ismerjük és megértsük gyermekünk.

8. kérdés: Mit mondjak a gyerekemnek, mit tegyen ha megüti egy másik gyerek?

Válasz: Nyilván azt tanítjuk egy gyereknek, hogy ne verjen másokat, de itt az önvédelemről van szó. A gyerekek sokszor könyörtelenek egymással szemben, ezért fontos megtanulniuk, hogy meg kell védeniük magukat, ha egy zsarnokoskodó gyerekkel kerülnek konfliktusba.

Az előző fejezetben olvashattuk a fegyelmezés öt alapelve közül az elsőt. Ebben a fejezetben megismerkedhetünk a többi néggyel. Ugorjunk is neki.

A helyes nevelés célja nem a tökéletes gyerek, inkább az, hogy fokozatosan érett, felelősségteljes, istenfélő felnőtteket formáljunk. A folyamat nem rövid és a kamaszkor alatt talán úgy is tűnik, hogy semmi értéket nem sikerült eddig átadni, de aztán megláthatjuk a gyümölcsöket is: csak két évtizedet kell dolgozni és várni! (Hát ez szuper... az ötödénél sem tartunk még. Sebaj, kitartás Nona-mama, kitartás!)

A második alapelv: Gyakran a fegyelmezés után nyílik a legjobb alkalom a beszélgetésre.

Ha egy dacos kihívást követő ütközetet megnyer a szülő, akkor tiszteletet vív ki magának, és a vihar után szülő és gyermek közelebb kerülnek egymáshoz, mint előtte voltak. Ne ijedj meg a kihívástól, az ütközettől. Nem kell túlzásba esni, de egy kis kellemetlenség nagyban hozzájárul a gyermek lázadó lelkületének meglágyításához.

A csata után gyakran a szülőhöz akar bújni a gyerek. Ezt tárt karokkal fogadjuk, hiszen ebben a pillanatban őszintén lehet beszélni a gyermekünkkel, fontos üzenetet adhatunk át neki, taníthatjuk, nevelhetjük. Magyarázzuk el, hogy miért kapta a büntetést, és legközelebb hogyan kerülheti el. Más büntetési módszerrel ez nem olyan gyakran történik meg (sarokba állítás, játékmegvonás).

Nagyon fontos, hogy engedjük magunkhoz a gyerkőcöt egy-egy ilyen csata után, mert ezzel biztosítjuk arról, hogy őt elfogadjuk, csak a viselkedésével van problémánk.

A harmadik alapelv: Felügyelet állandó korholás nélkül (ami nem lehetetlen)!

A szülők gyakran haraggal akarják kikényszeríteni a cselekvést, ahelyett hogy cselekvést alkalmaznának a cselekvés kiváltására. Kimerítő és nem ér el semmit! Teljesen reménytelen és eredménytelen, ha ordibálással próbáljuk a gyerekeket irányítani. Inkább lépjünk a tettek mezejére: pozitív vagy negatív megerősítést használhatunk (jutalom, ha engedelmes, büntetés, ha nem engedelmes). Ha nyugodt hangon kérünk engedelmességet, de gyermekünk ezt elereszti a füle mellett, akkor rá kell szorítanunk valahogy a csemetét, hogy kívánatos legyen számára az együttműködés. Ha egyre hangosabban kiabálunk, de nem teszünk semmit, akkor gyermekünk megtanulja, hogy eleressze a füle mellett a szóáradatot, úgysem lesz semmi kellemetlensége belőle.

Másrészt, ha a konfliktus korai szakaszában alkalmazzuk a testi fenyítést, akkor nem leszünk annyira idegesek, hogy igazságtalan módon vagy mennyiségben alkalmazzuk azt. Hamar megtanulja azt is a gyermekünk, hogy elkerülhető kellemtlenséggel jár ha a csendes kérésre nem engedelmeskedik. De ehhez az kell, hogy bebizonyítsuk, készek vagyunk tenni is azért, hogy elérjük célunkat. A gyerekünk persze időről-időre próbálkozni fog, legyünk résen!

Sokaknak probléma, hogy házon kívül hogyan oldják meg a fegyelmezést. Az alapelvek nyilván ugyanazok, de az alkalmazás változik. Az irányításnál azok a legsikeresebb módszerek, amelyeknél a gyermek szemében fontos dolgok forognak kockán. A gyerekek mindig a végsőkig fogják feszíteni a húrt, viszont azt is tudják, hogy kinél meddig mehetnek el. Ha túl nagy a kockázata annak, hogy az igazság győz, a biztonságosabb utat fogják választani.

A negyedik alapelv: Ne tömjük a gyerekeket drága ajándékokkal!

A szülők ma is mondhatják azt a gyerekeiknek, hogy valamit nem tudnak nekik megvenni. Egy mondás szerint: a jólét nagyobb jellempróba, mint a szegénység. A megbecsülést nem tudja megtanulni a gyerek, ha bármikor bármit megkaphat, csak szólnia, esetleg hisztiznie kell érte. Másrészt, ha túl sokat kap, akkor örömtől fosztjuk meg. Meg kell találnunk a középutat, annyit adjunk, hogy örüljön neki és megbecsülje, amit kap. Ha nem kap semmit akkor nincs öröm, ha túl sokat kap, nincs megbecsülés sem. Meg kell tanulni a gyerekeknek átmenetileg lemondani dolgokról, amikre vágynak.

Az ötödik alapelv: Teremtsük meg az egyensúlyt a szeretet és a fegyelem között!

Ha nem szeretnek egy gyerekeket, az elhervad, mint egy virág. Sőt! Csecsemők meghalnak első életévükben, ha nem szeretgetik őket! A másik véglet a majomszeretet, a következő nemzedék túlzott védelme. Ez utóbbi sokkal gyakoribb manapság, kicsit mintha divat is lenne. Persze természetes, hogy mindenféle bajtól meg szeretnénk óvni gyermekünket, de sok szülő túlzásba esik ezen a téren. A gyermek is áldozatául esik ennek a majomszeretetnek: nem engedik, hogy korának megfelelő kockázatokat vállaljon, amiből hasznos tudásra tehetne szert. Továbbá, a túlvédés következménye lehet az elhúzódó érzelmi éretlenség is.

Végül: fontos, hogy férj és feleség együttmüködjön. A gyerkek felé egységet mutassunk akkor is, ha valamiben éppen nem értünk egyet. Azt beszéljük meg később kettesben, de ne rontsuk le sajátkezűleg egymás tekintélyét a gyermekeink szemében!

Mit gondolsz ezekről az alapelvekről?

Mi a véleményed a testi fenyítésről? Vannak gyerekek akiknél egyátalán nem kell alkalmazni? Vannak gyerekek, akiknél elkerülhetetlen?

Milyen alternatívákat tudsz javasolni?

A fegyelmezés kérdésében az elmúlt 7-8 évtized alatt a végletesség volt a jellemző, azaz vagy túl szigorú, vagy túl engedékeny elvek szerint nevelték a szülők gyermekeiket. Természetesen egyik sem jó. A túl szigorú légkör félelmet kelt a gyerekekben, személyiségük nem tud kialakulni, kiszolgáltatottak. Ennek további következményei: mélyen gyökerező harag, sőt pszichózis. Ha ez a zsarnokoskodás még testi és/vagy szellemi zaklatással párosul, az még nagyobb aggodalomra ad okot. AZ ERŐSZAKOS, ÉRZÉKETLEN FEGYELMEZÉS ÁRT A GYEREKEKNEK! A testi fenyítést a szerző csak adott körülmények és bizonyos korlátok között javasolja. A testi fenyítés nem lehet azonos a durvasággal.

A másik véglet sem sokkal jobb. Ha nincs otthon vezető, akkor anarchia alakul ki, megvetés és tiszteletlenség lesz tapasztalható a szülők irányába. Az 50-es évekre jellemző volt ez az engedékeny hozzáállás. Egy akkori pszichológus szerint ha a gyerek 2-5 éves korában kiadja magából a gyűlöletet, akkor 7 éves korára elmúlik a rombolási vágya és lehetőség nyílik, hogy kialakuljon és erősödjön a szeretet és a ragaszkodás ösztönös érzése. Ekkorra már a szülők is joggal várhatják el, hogy a gyerek szokjon le a szüleivel való feleselésről.

Hát, nem tudom a kedves olvasó hogy van ezzel, de egyrészt én úgy tapasztalom, hogy a szeretet és ragaszkodás ösztönös érzése sokkal hamarabb kialakul (válaszreakcióként a szülői szeretetre és ragaszkodásra), már alig kétévesen is kezdeményeznek a gyerekek szeretgetést. Másrészt, továbbra sem értem, hogy honnan kellene annyi gyűlöletnek és indulatnak lennie egy kicsi gyermekben, hogy a szülei minimum 3-4 éven át mást se kaphassanak tőle csak feleselést, bántást, és igazságtalan kritikát. Harmadrészt, egy ilyen éles váltás a viselkedésben enyhén szólva is képtelenség. Akkor javul meg ilyen hirtelen valaki, ha megtér. Ez nem korhoz kötött. A nevelés is valamennyire megjavítja a viselkedést, de nem ilyen hirtelen. "A gyerekek azt tanulják, amire tanítják őket."

Vissza a könyvhöz...
A józan gyereknevelés 5 tartópillére:

1. A gyereknevelésben kritikus tényező a szülők iránti tisztelet megtanítása. A szülő-gyermek kapcsolat az első és legfontosabb szocializációs kapcsolat a gyermek számára, és az itt tapasztalt hibák és konfliktusok gyakran később is felfedezhetők az életben.

Ahogy a szülői tekintélyhez viszonyul a gyermek, úgy fog viszonyulni később más tekintélyhez (pl. tanár, hatóság stb.) Másrészt, ha kisebb korban nem tart minket és értékrendünket méltónak a tiszteletre, akkor serdülőkorában nem fogja elfogadni és követni az értékrendünket. Keresztény szülőknek különösen is fontos ez a pont, mert gyerekeik kiskorban Istent képezik le a szüleik viselkedéséből, FŐLEG AZ APÁÉBÓL. (APÁK, EZ NAGGYON FONTOS!!!!!)

Mit kell megtanítanunk elsősorban Istenről: mérhetetlen szeretetét és igazságosságát. Minden fegyelmezési szituációban azt kell mérlegelnünk, hogy a kérdéses viselkedés kérdőre vonja-e a szülő irányító szerepét. (pl. másodszor is véletlenül borult-e ki a kakaó, vagy szándékosan, hogy tesztelje az idegeinket és a saját határait)

A szeretet és a fegyelem nem egymás ellen dolgoznak, hanem ugyanannak a tulajdonságnak a két oldala. A fegyelmezés nem csorbítja a szülői szeretetet, hanem belőle következik. A fegyelmezés nem a gyerek ellen, hanem a gyerekért történik. Ne tűrjük el a tiszteletlenséget! Ne hagyjuk, hogy szokásává váljon csemeténknek a szavunk semmibevevése! Ne tűrjük el a feleselést! De mindig a szeretet motiválja a tetteinket!

Viszont! A tiszteletnek kétoldalúnak kell lennie. A szülőnek is tisztelnie kell gyermekét. Szelíden kell bánni öntudatával, nem szabad lekicsinyelni, zavarba hozni mások előtt. A fegyelmezés is lehetőleg négyszemközt történjen. Ne nevessük ki. Erős érzéseit, kéréseit becsületesen mérlegeljük. Érezze, hogy szülei valóban törődnek vele. Az önbecsülést nagyon könnyen megsérthetjük, helyreállítása nagy nehézségek árán sikerülhet csak. A kamaszkorban kamatosan visszakaphatjuk, amit adtunk.

A tipegőkor

1,5 éves kortól kb. 3 éves korig tart. A tipegő a törvény és a rend legelszántabb ellensége. Őszintén hiszi, hogy a világ körülötte forog (mint egy igazi ceeleb:). Még a legjobb szülők gyermekei is ilyenek ebben a korban. (Huhh! Remek, akkor még nincs veszve semmi! :)

Az irányító, ugyanakkor türelmes kéznek végül sikerül lecsillapítania a kis anarchistát, de valószínűleg csak 3-4 éves kora körül. DE! Az irányítást nem engedhetjük ki a kezünk közül ebben a korban sem, mert ha itt vesztünk, akkor jó eséllyel végleg elvesztettük az irányításért folytatott háborút. Ez az az idő, amikor szelíden, de kitartóan meg kell alapozni a tekintélyt, meg kell mutatni, hogy ki a főnök, akivel számolnia kell.

Ha nem tudjuk felszedetni a földről az ötévessel a játékait, nem valószínű, hogy irányítani tudjuk majd élete legdacosabb időszakában. A serdülőkor az azt megelőző időszak minden tanításának összesűrítése és felhalmozódása. A korábbi megoldatlan ügyek akkor robbannak. A fegyelmezést nem lehet elég korán elkezdeni.

A dac egy másik fajtája nem ellenállásból fakad, hanem például csalódásból, kiábrándulásból vagy elutasításból. Ezt máshogy kell kezelni, ezért fontos felismerni! Például ha kistestvér érkezik a családba és a nagyobb elhanyagolva érzi magát, szeretethiánya van, nem viselkedik jól. Ebben az esetben nem azzal a daccal van dolgunk, amit le kell törni, hanem fel kell ismernünk, hogy szeretgetésre van szüksége a gyerekünknek. (Persze a helytelen viselkedést meg kell beszélni, de a hangsúly itt nem ezen van.)

Az eredményességhez a szülőnek bele kell képzelnie magát a gyermek helyébe. A jó nevelés művészete a viselkedés mögött rejlő jelentés helyes értelmezéséből áll. Fontos, hogy figyeljük meg gyermekünket, hallgassuk meg és akkor tudni fogjuk a gondolatait. Így sokkal könnyebb lesz kezelni a konfliktusokat, ráadásul kevesebb konfliktus is lesz.

Az első alapelv tehát, hogy a gyermek fegyelmezésében a szülő legfontosabb célkitűzése a tisztelet megnyerése és megtartása.

(A többi alapelvről a következő fejezet fog szólni!)

Egyetértesz ezzel az alapelvvel?

Hogy valósítod ezt meg?

Van valami ebben a fejezetben, amivel nem értesz egyet?

A következő könyv, amit kijegyzetelek James Dobson könyve a fegyelmezésről. Azért ezt a könyvet választottam, mert a fegyelmezés egy nagyon fontos területe a gyereknevelésnek. A szeretet után a legfontosabb. Vannak már olyan nem keresztény pszichológusok is, akik úgy tartják, hogy az a legmegfelelőbb egy gyermek számára, ha szeretet és kiszámítható elvárások veszik körül. Nézzük tehát ennek a híres-neves amerikai keresztény pszichológusnak a mondanivalóját a témában.

Az első fejezet csupán pár oldal. Egy esettanulmány egy anyáról, aki vesztésre áll 3 éves kislányával szemben a hatalmi harcban. Kislánya vísítva harcol ki mindent, amit csak akar, anyukája meg tehetetlen. A tanácsok, amiket megfogadott nem működnek. ("Nem kell határozott vezetés a gyereknek, majd a türelem és az értelem meghozza a gyümölcsét. "Bíztassa a szülő a gyereket a lázadásban, így majd jól levezeti a gyűlöletét (!) a gyerek." vagy stb.)

Felmerül bennem a kérdés, hogy milyen gyűlölet alakulhat ki egy 3 éves gyerekben? Nekem ez annyira erős érzelem és komplex is egyben, ami vagy fokozatosan alakul ki, sorozatos csalódások során, vagy egy nagy trauma következtében. Egy jó szándékú szülő gyermeke vajon meggyűlölheti szüleit? Lehetséges-e az, hogy szeretem és nevelem a gyerekem a szépre-jóra, és mégis meggyűlöl? 3 évesen?

Vissza a könyvhöz... Dobson szerint az elnyomó fegyelmezésről való lemondás nem egyenlő a vezetésről való lemondással. Azaz van középút elnyomó fegyelmezés és mindent a gyerekre ráhagyás között. Gyakran nem arról van szó egy-egy harcnál, hogy a gyerek csalódott, vagy gyűlöl valamit/valakit, hanem egyszerűen tudni akarja, hol vannak a határai, és ki tartatja azokat be vele.

A dacos gyereket meg kell értenie a szülőnek, de a gyereknek is meg kell tanulnia a szüleiről néhány dolgot. A szülőknek meg kell tudniuk húzni ésszerű határokat és ezeket következetesen betartatni. Szeretettel és együttérzéssel kell fegyelmezni.

A fegyelmezés nem kizárólag az ellenszegüléskor használatos, így a könyv csak részben szól majd erről. Meg kell tanítanunk a gyerekeinket az önfegyelelemre és a felelősségteljes viselkedésre. Ezek mind felkészítik őket a felnőtt korra.

Ha a fegyelmezés szeretetben történik, akkor gyengéd ragaszkodás alakul ki és kölcsönös tisztelet. Ehhez bátorságra, kitartásra, szilárd hitre és lelkes erőfeszítésre van szükség!

Kérdéseim:

Mennyire sikerül következetesnek lenned az elvárások terén? Tippek?

Mennyire vagy következetes a büntetések terén? Tippek?

Felismered a dacos harcokat? Meg tudod különböztetni az egyéb konfliktusoktól?

Az egyéb konfliktusokat hogyan kezeled?

Büntetést csak végszükség esetén szabad alkalmazni!

A fegyelmezés pozitív módszerei: tanácsadás, példamutatás, tanítás.

A kérés

Gyermekünket elsősorban kéréssel kell ösztönöznünk a helyes viselkedésre. Ez a legpozitívabb módszer, és ezzel felébreszthetjük benne a személyes felelősségérzetet. Tudja, hogy amikor a szülők jó magaviseletet KÉRnek tőle, tisztában vannak azzal, hogy ő egy gondolkodó, döntéshozatalra képes, önuralommal rendelkező személyiség, akinek meg kell tanulnia felelősséget vállalnia a cselekedeteiért. A gyermek szövetségesének fog tekinteni, aki segít neki a helyes magatartás kialakításában.

Közvetlen utasítás

A kérés nem mindig elegendő. Biztosnak kell lennünk abban, hogy a kérésünk nem haladja meg gyermekünk fizikai vagy értelmi képességeit.

Kötelességem, hogy szülői hatalmammal és tekintélyemmel úgy éljek, hogy az ne ártson a gyermeknek. Minél több tekintélyelvű eszközt alkalmazunk (parancs, szidás, korholás, kiabálás), annál kisebb lesz a hatásfokuk. Az erős eszközöket, csak ritkán szabad alkalmazni. Barátságos kapcsolatot kell fenntartanunk gyermekünkkel, minél több megfontolt és ésszerű kérést alkalmazva.

Ha nem vezet célra a kérés, akkor felszólíthatjuk gyermekünket, hogy tegyen meg valamit. Ha ez sem eredményes, akkor a fizikai kényszerítés eszköze marad. (pl. vállára teszem a kezem stb.)

A dac

A dac a szülő és a gyermek akaratának összeütközése. Dac esetén büntetést kell alkalmazni, mivel a dac nyílt ellenállás a szülői tekintély ellen. Kerüljük a felesleges összeütközést. Ehhez pontosan kell tudnunk, hogy mit várhatunk el egy adott korú gyerektől. (Ne szabályozzuk agyon és legyen döntési szabadsága olyan kérdésekben, amelyekhez már elég érett stb.)

Ha nyíltan szembefordul szüleivel egy gyermek, és sem kérésre, sem utasításra nem hajlandó engedelmeskedni (pedig érzelmi tankja tele van), meg kell büntetnünk. (De meg kell bizonyosodnunk arról, hogy valóban mindent megtettünk-e, ami rajtunk múlott.)

A helyes büntetés

A büntetés módját nem könnyű eldönteni. De mindenesetre a böntetésnek összhangban kell állnia a kihágás súlyával. Rugalmasnak kell lenni a büntetés tekintetében, és büntetés közben végig szeretni kell a gyermeket.

 Nagyon fontos a rugalmasság, mert:

• + nem vagyunk tévedhetetlenek
• + meggondolhatjuk magunkat (enyhíthetünk, szigoríthatunk a büntetésen). De az sem jó, ha folyton meggondoljuk magunkat, mert összezavarjuk a gyerekünket.
• + kiderülhet, hogy ártatlanul bünhődik; ekkor bocsánatot is kell kérnünk tőle

Rugalmasság és határozottság: a nevelés két fontos eleme. A rugalmasság célja a nevelésben, hogy a fegyelmezéshez való hozzáállásunkat az adott helyzethez igazítsa. A határozottság pedig a gyermekkel szemben támasztott elvárásokra vonatkozik elsősorban. A merev elvárások nem mindig működnek. Például a kétéveskori dackorszakban ésszerűtlen elvárás, ha azt akarjuk gyerekünk mindig elsőre engedelmeskedjen. A határozottság a korlátok felállításában kell, a fegyelmezés részben finom fizikai trükkökkel megoldható (pl. figyelemelterelés).

(Hozzátenném, hogy azért vannak olyan fontos alapszabályok, amiknél én elvből nem trükköket alkalmazok, mert ott tudatosítani akarom, hogy ebben a bizonyos kérdésben feltétel nélküli engedelmességet várok el, például saját testi épsége érdekében (pl. úttestre nem lép le egyedül, sarkon megáll, konnektorba nem nyúlkál stb.) Lehet, hogy itt nem értünk egyet a szerzővel, de szerintem egy kétéves már annyi mindenre képes, ezért meg kell tanulnia és értenie, hogy a tetteinek következményei vannak. Ezt nem lehet 4-5 évesen elkezdeni. Másrészt ebben a korban (2-3 éves) annyi akarat-ütközés van, hogy a trükköket érdemes használni a nem lényeges kérdéseknél, egyébként lelkileg teljesen kimerülhetün ebben a nagyon fontos harcban.)

Meg kell különböztetnünk a dacot a lázadástól. A dac természetes fejlődési jelenség, a lázadás nem az.

Körül-belül 4-5 évesen már elvárható, hogy egy gyerek elsőre engedelmeskedjen. A kéréssel kapcsolatban persze kérdezhetnek, megjegyzért tehetnek, de teljesíteniük kell azt.

A határozottság nem azonos a mogorva stílussal. Legyünk szeretetteljesek. A szeretet és a határozottság nem zárják ki egymást. Sőt! A gyermeknevelésben mindkettő szükséges. Ha az egyik hiányzik, a gyerekünk látja kárát.

AZ ENGEDÉKENYSÉGET NEM A SZERETET ÉS A GYÖNGÉDSÉG, HANEM A HATÁROZATLANSÁG, ÉS A HATÁROK KIJELÖLÉSÉNEK HIÁNYA TÁPLÁLJA.

Ha a gyermek annak ellenére engedetlen, hogy szeretetíigényét kielégítettük, akkor meg kell büntetnünk, ezt a típusú dacot meg kell törnünk. A büntetés legyen elég szigorú ahhoz, hogy célunkat elérjük, de a lahatő legenyhébb, ami már elég. Ha egy utasítás is elég, miért büntetnénk például valami kiváltság megvonással. A kifejezetten dacos ellenszegülés megtöréséhez utolsó mentsvárként időnként szükség van testi fenyítésre.

Legyünk óvatosak!

Néhány fontos szabály:

• + a gyereknek pontosan kell tudnia, miért kap büntetést ("rossz fiú" nem jó - "engedetlen voltál" jó)
• + ne okozzunk semmiféle fizikai sérülést
• + a büntetés után, amíg sír, hagyjuk magára, de maradjunk közel. Amikor abbahagyta, a szeretetünkről biztosítanunk kell (szemkontaktus, testi melegség, kitüntetett figyelem)

A fejezet zárszava az arány. Meg kell találnunk a megfelelő arányt a szeretet, a fegyelmezés, a rugalmasság és a határozottság között.