HTML

Gyereknevelés

Üdv, Mimi vagyok. Kedvenc témám a gyermeknevelés keresztényként. E blogban a jelenkor kihívásaira keresek válaszokat ebben a témakörben. Ha szeretnél értesülni a frissítésekről, akkor a Keresztyén Szülők Facebook oldalt lájkold, vagy RSS-re íratkozhatsz fel kicsit lejjebb.


2009.10.22. 21:49 Udv Mimi

Fiúk nevelése, 3. fejezet: Miben rejlik hát a különbség?

Tehát miért is viselkednek másként a fiúk, mint a lányok? A választ három fizikai összetevő és folyamat adja meg.

1. TESZTOSZTERON

Ennek a hormonnak a hatására lesz egy magzatból kisfiú. A hatodik héten kezd el termelődni, és nemcsak a nemiszervek kialakulásáért felelős, de a megváltoztatja a magzatok agyának fejlődését is. Ez okozza azt, hogy a fiúk nehezebben és lassabban fogalmazzák meg a gondolataikat, különösen, ha érzelmi összetevője is van a dolognak.

Tesztoszteron okozza a serdülőkorban az elsődleges nemi jelleg kialakulását is, a nemiség feléledését és a felnőtt férfiak egyéb jellemzőinek fokozatos kialakulását. A viselkedésre is hatással van, ekkor a szülők hajlamosak kétségbeesni vagy elkeseredni, hogy eddig semmit sem sikerült elérni gyermeküknél. Kitartás! Ez is elmúlik majd. A szerző azt javasolja szülőknek, hogy próbálják "csak végigélni" ezt az időszakot, ahelyett, hogy fellépnének minden ellen, ami szülőként idegesíti őket. Ne keressük túl hamar a felnőttet a kamasz gyerekünkben.

A tesztoszteron mennyisége (mind férfiak, mind nők esetében) összefügg a testi fölénnyel, erőteljes fizikai állapottal és az erős önérzettel. (Nagyon meglepett: a dolgozó nőkben több tesztoszteron van, mint az otthon maradókéban, ÉS! a dolgozó nők lányaiban is több van, mint a főállású anyák lányaiban.) Összességében azokban az emberekben, akik olyan munkát vállalnak ami kockázatvállalást, küzdőszellemet, harciasságot igényel, több a tesztoszteron. Tesztoszteron nélkül a kockázat túl nagy a lehetséges előnyökkel szemben.

2. A SZEROTONIN

A szerotonin is hormon, hatására lecsillapodnak az érzelmek, segít az embernek megfékezni az ösztönös viselkedését és elősegíti a jó ítélőképességet. Nőkben több van ebből, mint a férfiakban. A gyilkosok, gyújtogatók vérében általában kifejezetten alacsony a szerotonin szintje.

3. A MANDULATEST

Agyunk e piciny része felelős azért, hogy ha veszélyt érzékelünk testünkben megemelkedjen az adrenalin szintje és beinduljanak a védekező szervek. A mandulatest által termelt hormon tesz képessé minket arra, hogy veszély esetén olyanokat tegyünk meg, amit egyébként nem tudnánk, maximálisra növelve a túlélés esélyeit.

Ez a három okozza, hogy a fiúk és a lányok világa különbözik. Ez a neurológiai különbség okozza azt is, hogy általában a férfiak  jobbak a természettudományban, matematikában, érvelésben, logikában.

Isten terve az volt, hogy a két nem kiegészítse egymást. Tehát nincs értelme azon filózni, hogy melyik a jobb. Különböző dolgokban jobbak a férfiak, mint a nők. A nők alkalmasabbak természetüknél fogva a gyerekekkel való foglalkozásra, a családi fészek melegen tartására, gondoskodásra. A férfiak fizikailag gondoskodnak a családjukról, megvédik családjukat a veszélyektől. Válságos helyzetben stabilabbak. A férfiaktól lesz az élet izgalmasabb, a nőktől szebb és nyugalmasabb.

Tartsuk észben: fiunk erőszakosabb természete felkészíti őt arra a szerepre, ami felnőttkorára vár rá. Próbáljunk örülni ennek, adjunk hálát érte, és ne tévesszük szem elől a célt.

 

komment

Címkék: hormon fiúk dobson nevelése


süti beállítások módosítása