Az előző fejezetben olvashattuk a fegyelmezés öt alapelve közül az elsőt. Ebben a fejezetben megismerkedhetünk a többi néggyel. Ugorjunk is neki.
A helyes nevelés célja nem a tökéletes gyerek, inkább az, hogy fokozatosan érett, felelősségteljes, istenfélő felnőtteket formáljunk. A folyamat nem rövid és a kamaszkor alatt talán úgy is tűnik, hogy semmi értéket nem sikerült eddig átadni, de aztán megláthatjuk a gyümölcsöket is: csak két évtizedet kell dolgozni és várni! (Hát ez szuper... az ötödénél sem tartunk még. Sebaj, kitartás Nona-mama, kitartás!)
A második alapelv: Gyakran a fegyelmezés után nyílik a legjobb alkalom a beszélgetésre.
Ha egy dacos kihívást követő ütközetet megnyer a szülő, akkor tiszteletet vív ki magának, és a vihar után szülő és gyermek közelebb kerülnek egymáshoz, mint előtte voltak. Ne ijedj meg a kihívástól, az ütközettől. Nem kell túlzásba esni, de egy kis kellemetlenség nagyban hozzájárul a gyermek lázadó lelkületének meglágyításához.
A csata után gyakran a szülőhöz akar bújni a gyerek. Ezt tárt karokkal fogadjuk, hiszen ebben a pillanatban őszintén lehet beszélni a gyermekünkkel, fontos üzenetet adhatunk át neki, taníthatjuk, nevelhetjük. Magyarázzuk el, hogy miért kapta a büntetést, és legközelebb hogyan kerülheti el. Más büntetési módszerrel ez nem olyan gyakran történik meg (sarokba állítás, játékmegvonás).
Nagyon fontos, hogy engedjük magunkhoz a gyerkőcöt egy-egy ilyen csata után, mert ezzel biztosítjuk arról, hogy őt elfogadjuk, csak a viselkedésével van problémánk.
A harmadik alapelv: Felügyelet állandó korholás nélkül (ami nem lehetetlen)!
A szülők gyakran haraggal akarják kikényszeríteni a cselekvést, ahelyett hogy cselekvést alkalmaznának a cselekvés kiváltására. Kimerítő és nem ér el semmit! Teljesen reménytelen és eredménytelen, ha ordibálással próbáljuk a gyerekeket irányítani. Inkább lépjünk a tettek mezejére: pozitív vagy negatív megerősítést használhatunk (jutalom, ha engedelmes, büntetés, ha nem engedelmes). Ha nyugodt hangon kérünk engedelmességet, de gyermekünk ezt elereszti a füle mellett, akkor rá kell szorítanunk valahogy a csemetét, hogy kívánatos legyen számára az együttműködés. Ha egyre hangosabban kiabálunk, de nem teszünk semmit, akkor gyermekünk megtanulja, hogy eleressze a füle mellett a szóáradatot, úgysem lesz semmi kellemetlensége belőle.
Másrészt, ha a konfliktus korai szakaszában alkalmazzuk a testi fenyítést, akkor nem leszünk annyira idegesek, hogy igazságtalan módon vagy mennyiségben alkalmazzuk azt. Hamar megtanulja azt is a gyermekünk, hogy elkerülhető kellemtlenséggel jár ha a csendes kérésre nem engedelmeskedik. De ehhez az kell, hogy bebizonyítsuk, készek vagyunk tenni is azért, hogy elérjük célunkat. A gyerekünk persze időről-időre próbálkozni fog, legyünk résen!
Sokaknak probléma, hogy házon kívül hogyan oldják meg a fegyelmezést. Az alapelvek nyilván ugyanazok, de az alkalmazás változik. Az irányításnál azok a legsikeresebb módszerek, amelyeknél a gyermek szemében fontos dolgok forognak kockán. A gyerekek mindig a végsőkig fogják feszíteni a húrt, viszont azt is tudják, hogy kinél meddig mehetnek el. Ha túl nagy a kockázata annak, hogy az igazság győz, a biztonságosabb utat fogják választani.
A negyedik alapelv: Ne tömjük a gyerekeket drága ajándékokkal!
A szülők ma is mondhatják azt a gyerekeiknek, hogy valamit nem tudnak nekik megvenni. Egy mondás szerint: a jólét nagyobb jellempróba, mint a szegénység. A megbecsülést nem tudja megtanulni a gyerek, ha bármikor bármit megkaphat, csak szólnia, esetleg hisztiznie kell érte. Másrészt, ha túl sokat kap, akkor örömtől fosztjuk meg. Meg kell találnunk a középutat, annyit adjunk, hogy örüljön neki és megbecsülje, amit kap. Ha nem kap semmit akkor nincs öröm, ha túl sokat kap, nincs megbecsülés sem. Meg kell tanulni a gyerekeknek átmenetileg lemondani dolgokról, amikre vágynak.
Az ötödik alapelv: Teremtsük meg az egyensúlyt a szeretet és a fegyelem között!
Ha nem szeretnek egy gyerekeket, az elhervad, mint egy virág. Sőt! Csecsemők meghalnak első életévükben, ha nem szeretgetik őket! A másik véglet a majomszeretet, a következő nemzedék túlzott védelme. Ez utóbbi sokkal gyakoribb manapság, kicsit mintha divat is lenne. Persze természetes, hogy mindenféle bajtól meg szeretnénk óvni gyermekünket, de sok szülő túlzásba esik ezen a téren. A gyermek is áldozatául esik ennek a majomszeretetnek: nem engedik, hogy korának megfelelő kockázatokat vállaljon, amiből hasznos tudásra tehetne szert. Továbbá, a túlvédés következménye lehet az elhúzódó érzelmi éretlenség is.
Végül: fontos, hogy férj és feleség együttmüködjön. A gyerkek felé egységet mutassunk akkor is, ha valamiben éppen nem értünk egyet. Azt beszéljük meg később kettesben, de ne rontsuk le sajátkezűleg egymás tekintélyét a gyermekeink szemében!
Mit gondolsz ezekről az alapelvekről?
Mi a véleményed a testi fenyítésről? Vannak gyerekek akiknél egyátalán nem kell alkalmazni? Vannak gyerekek, akiknél elkerülhetetlen?
Milyen alternatívákat tudsz javasolni?
