Először is vizsgáljuk meg a tekintély szerepét, amely egy sarkalatos eleme a nevelésnek. Fontos, hogy egyik oldalon se essünk túlzásba, mindkét véglet árt a gyerekeknek. A mai szülők tájékozatlanok a hatékony és szeretetteljes fegyelmezést illetően. Sokszor túl lazák és engedékenyek. Az engedelmesség helyett a gyermek önállóságát becsülik nagyra és önfegyelmet várnak a gyerekeiktől. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez ritkán alakul ki magától, tanítani kell.
Nevelésünk sikere másrészt azon is múlik, hogy - különösen összetűzés és helyreigazítás idején - felismerjük mennyi szükséges és többet ne próbáljunk "lefaragni" róluk. Ez már-már művészet.
Összefoglalva: a szeretettel ellensúlyozott tekintély szükséges ahhoz, hogy a fiúk ne törjenek össze és égjenek ki kamaszkorukban. A szülők kötelessége vezetni gyermekeiket, megtanítani őket a szeretetteljes és felelős viselkedésre.
A fegyelmezés folyamatában az első lépés a megfelelő büntetés kiszabása, ami eléri azt a hatást, hogy a gyerkőc kezdeményezze a békülést. Ez a pont nagyon fontos. Ha megbánta a tettét, akkor tárt karokkal fogadjuk vissza, ekkor el kell neki mondani miért került bajba és legközelebb hogyan kerülheti ezt ki. A végkicsengés mindig szeretetteljes legyen. E folyamat során lehetőleg ne kiabáljunk és ne essünk kétségbe. Azt kell kimutatnunk, hogy urai vagyunk a helyzetnek. A szülő néhány csendes de meggyőződéssel kimondott szóval jobban ki tudja fejezni a magabiztosságot és tekintélyt, mint az üres fenyegetések és vad gesztusok özöne.
Gondolhatod, hogy könnyű mondani, de nehéz megcsinálni. Félünk kellemetlenséget, szomorúságot okozni a gyermekünknek. Félünk, hogy maradandó érzelmi károsodást okozunk, ha büntetünk. Ha engedünk-e félelmeinknek, akkor nem lesz meg bennünk a kellő elszántság az elkerülhetetlenül felmerülő konfliktusok megnyeréséhez szükséges elszántság. A gyerekek megérzik a bizonytalanságot és tovább feszítik a húrt. A szülő csalódott, ingerült lesz, a gyerek pedig lázadó és makacs.
A gyerekeknek meg kell érteniük, hogy "a szeretet tud rosszallani". Van, hogy le kell guggolnunk, egyenesen a gyermek szemébe nézni és határozottan de harag nélkül megmondani neki: "Nem akarom, hogy még egyszer rosszat tegyél. Világos?" (Ha, nem lenne ennyi elég, akkor legyen valóban következménye.)
Sok szülő túl sok kérdést tesz fel a gyerekének. Pl.: Szeretnél most lefeküdni? Szeretnél enni? Szerinted nem kellene rendet rakni a szobádban? Ezek a mondatok akkor hagyják el a szülő ajkát, ha a határozottságot próbálja elkerülni. Éljünk az Isten által nekünk adott hatalommal, amely felhatalmaz minket arra, hogy irányítsuk és alakítsuk gyermekünket!
A ló másik oldala, amikor agyon akarja egy szülő nevelni a gyerekét, mert hatalma van rá. Ez sem helyes. Az engedékenység és az önkényeskedés közötti optimumot kell megtalálnunk, és szeretettel kell ízesítenünk a kapcsolatunk.
(A szerző még pár gondolatot oszt meg itt az olvasóval a munkára való felkészítés fontosságáról és a kornak megfelelő házimunkák elvárásáról, zsebpénzről.)
