HTML

Gyereknevelés

Üdv, Mimi vagyok. Kedvenc témám a gyermeknevelés keresztényként. E blogban a jelenkor kihívásaira keresek válaszokat ebben a témakörben. Ha szeretnél értesülni a frissítésekről, akkor a Keresztyén Szülők Facebook oldalt lájkold, vagy RSS-re íratkozhatsz fel kicsit lejjebb.


2009.06.17. 23:07 Udv Mimi

3. fejezet: Még egyszer a gyermekről és a józan észről

Az előző fejezetben olvashattuk a fegyelmezés öt alapelve közül az elsőt. Ebben a fejezetben megismerkedhetünk a többi néggyel. Ugorjunk is neki.

A helyes nevelés célja nem a tökéletes gyerek, inkább az, hogy fokozatosan érett, felelősségteljes, istenfélő felnőtteket formáljunk. A folyamat nem rövid és a kamaszkor alatt talán úgy is tűnik, hogy semmi értéket nem sikerült eddig átadni, de aztán megláthatjuk a gyümölcsöket is: csak két évtizedet kell dolgozni és várni! (Hát ez szuper... az ötödénél sem tartunk még. Sebaj, kitartás Nona-mama, kitartás!)

A második alapelv: Gyakran a fegyelmezés után nyílik a legjobb alkalom a beszélgetésre.

Ha egy dacos kihívást követő ütközetet megnyer a szülő, akkor tiszteletet vív ki magának, és a vihar után szülő és gyermek közelebb kerülnek egymáshoz, mint előtte voltak. Ne ijedj meg a kihívástól, az ütközettől. Nem kell túlzásba esni, de egy kis kellemetlenség nagyban hozzájárul a gyermek lázadó lelkületének meglágyításához.

A csata után gyakran a szülőhöz akar bújni a gyerek. Ezt tárt karokkal fogadjuk, hiszen ebben a pillanatban őszintén lehet beszélni a gyermekünkkel, fontos üzenetet adhatunk át neki, taníthatjuk, nevelhetjük. Magyarázzuk el, hogy miért kapta a büntetést, és legközelebb hogyan kerülheti el. Más büntetési módszerrel ez nem olyan gyakran történik meg (sarokba állítás, játékmegvonás).

Nagyon fontos, hogy engedjük magunkhoz a gyerkőcöt egy-egy ilyen csata után, mert ezzel biztosítjuk arról, hogy őt elfogadjuk, csak a viselkedésével van problémánk.

A harmadik alapelv: Felügyelet állandó korholás nélkül (ami nem lehetetlen)!

A szülők gyakran haraggal akarják kikényszeríteni a cselekvést, ahelyett hogy cselekvést alkalmaznának a cselekvés kiváltására. Kimerítő és nem ér el semmit! Teljesen reménytelen és eredménytelen, ha ordibálással próbáljuk a gyerekeket irányítani. Inkább lépjünk a tettek mezejére: pozitív vagy negatív megerősítést használhatunk (jutalom, ha engedelmes, büntetés, ha nem engedelmes). Ha nyugodt hangon kérünk engedelmességet, de gyermekünk ezt elereszti a füle mellett, akkor rá kell szorítanunk valahogy a csemetét, hogy kívánatos legyen számára az együttműködés. Ha egyre hangosabban kiabálunk, de nem teszünk semmit, akkor gyermekünk megtanulja, hogy eleressze a füle mellett a szóáradatot, úgysem lesz semmi kellemetlensége belőle.

Másrészt, ha a konfliktus korai szakaszában alkalmazzuk a testi fenyítést, akkor nem leszünk annyira idegesek, hogy igazságtalan módon vagy mennyiségben alkalmazzuk azt. Hamar megtanulja azt is a gyermekünk, hogy elkerülhető kellemtlenséggel jár ha a csendes kérésre nem engedelmeskedik. De ehhez az kell, hogy bebizonyítsuk, készek vagyunk tenni is azért, hogy elérjük célunkat. A gyerekünk persze időről-időre próbálkozni fog, legyünk résen!

Sokaknak probléma, hogy házon kívül hogyan oldják meg a fegyelmezést. Az alapelvek nyilván ugyanazok, de az alkalmazás változik. Az irányításnál azok a legsikeresebb módszerek, amelyeknél a gyermek szemében fontos dolgok forognak kockán. A gyerekek mindig a végsőkig fogják feszíteni a húrt, viszont azt is tudják, hogy kinél meddig mehetnek el. Ha túl nagy a kockázata annak, hogy az igazság győz, a biztonságosabb utat fogják választani.

A negyedik alapelv: Ne tömjük a gyerekeket drága ajándékokkal!

A szülők ma is mondhatják azt a gyerekeiknek, hogy valamit nem tudnak nekik megvenni. Egy mondás szerint: a jólét nagyobb jellempróba, mint a szegénység. A megbecsülést nem tudja megtanulni a gyerek, ha bármikor bármit megkaphat, csak szólnia, esetleg hisztiznie kell érte. Másrészt, ha túl sokat kap, akkor örömtől fosztjuk meg. Meg kell találnunk a középutat, annyit adjunk, hogy örüljön neki és megbecsülje, amit kap. Ha nem kap semmit akkor nincs öröm, ha túl sokat kap, nincs megbecsülés sem. Meg kell tanulni a gyerekeknek átmenetileg lemondani dolgokról, amikre vágynak.

Az ötödik alapelv: Teremtsük meg az egyensúlyt a szeretet és a fegyelem között!

Ha nem szeretnek egy gyerekeket, az elhervad, mint egy virág. Sőt! Csecsemők meghalnak első életévükben, ha nem szeretgetik őket! A másik véglet a majomszeretet, a következő nemzedék túlzott védelme. Ez utóbbi sokkal gyakoribb manapság, kicsit mintha divat is lenne. Persze természetes, hogy mindenféle bajtól meg szeretnénk óvni gyermekünket, de sok szülő túlzásba esik ezen a téren. A gyermek is áldozatául esik ennek a majomszeretetnek: nem engedik, hogy korának megfelelő kockázatokat vállaljon, amiből hasznos tudásra tehetne szert. Továbbá, a túlvédés következménye lehet az elhúzódó érzelmi éretlenség is.

Végül: fontos, hogy férj és feleség együttmüködjön. A gyerkek felé egységet mutassunk akkor is, ha valamiben éppen nem értünk egyet. Azt beszéljük meg később kettesben, de ne rontsuk le sajátkezűleg egymás tekintélyét a gyermekeink szemében!

 

Mit gondolsz ezekről az alapelvekről?

Mi a véleményed a testi fenyítésről? Vannak gyerekek akiknél egyátalán nem kell alkalmazni? Vannak gyerekek, akiknél elkerülhetetlen?

Milyen alternatívákat tudsz javasolni?

komment

Címkék: beszélgetés ajándék szeretet testi alapelv fegyelmezés megerősítés fenyítés korholás


2009.06.09. 22:34 Udv Mimi

2. fejezet: A gyermek és a józan ész

A fegyelmezés kérdésében az elmúlt 7-8 évtized alatt a végletesség volt a jellemző, azaz vagy túl szigorú, vagy túl engedékeny elvek szerint nevelték a szülők gyermekeiket. Természetesen egyik sem jó. A túl szigorú légkör félelmet kelt a gyerekekben, személyiségük nem tud kialakulni, kiszolgáltatottak. Ennek további következményei: mélyen gyökerező harag, sőt pszichózis. Ha ez a zsarnokoskodás még testi és/vagy szellemi zaklatással párosul, az még nagyobb aggodalomra ad okot. AZ ERŐSZAKOS, ÉRZÉKETLEN FEGYELMEZÉS ÁRT A GYEREKEKNEK! A testi fenyítést a szerző csak adott körülmények és bizonyos korlátok között javasolja. A testi fenyítés nem lehet azonos a durvasággal.

A másik véglet sem sokkal jobb. Ha nincs otthon vezető, akkor anarchia alakul ki, megvetés és tiszteletlenség lesz tapasztalható a szülők irányába. Az 50-es évekre jellemző volt ez az engedékeny hozzáállás. Egy akkori pszichológus szerint ha a gyerek 2-5 éves korában kiadja magából a gyűlöletet, akkor 7 éves korára elmúlik a rombolási vágya és lehetőség nyílik, hogy kialakuljon és erősödjön a szeretet és a ragaszkodás ösztönös érzése. Ekkorra már a szülők is joggal várhatják el, hogy a gyerek szokjon le a szüleivel való feleselésről.

Hát, nem tudom a kedves olvasó hogy van ezzel, de egyrészt én úgy tapasztalom, hogy a szeretet és ragaszkodás ösztönös érzése sokkal hamarabb kialakul (válaszreakcióként a szülői szeretetre és ragaszkodásra), már alig kétévesen is kezdeményeznek a gyerekek szeretgetést. Másrészt, továbbra sem értem, hogy honnan kellene annyi gyűlöletnek és indulatnak lennie egy kicsi gyermekben, hogy a szülei minimum 3-4 éven át mást se kaphassanak tőle csak feleselést, bántást, és igazságtalan kritikát. Harmadrészt, egy ilyen éles váltás a viselkedésben enyhén szólva is képtelenség. Akkor javul meg ilyen hirtelen valaki, ha megtér. Ez nem korhoz kötött. A nevelés is valamennyire megjavítja a viselkedést, de nem ilyen hirtelen. "A gyerekek azt tanulják, amire tanítják őket."

Vissza a könyvhöz...
A józan gyereknevelés 5 tartópillére:

1. A gyereknevelésben kritikus tényező a szülők iránti tisztelet megtanítása. A szülő-gyermek kapcsolat az első és legfontosabb szocializációs kapcsolat a gyermek számára, és az itt tapasztalt hibák és konfliktusok gyakran később is felfedezhetők az életben.

Ahogy a szülői tekintélyhez viszonyul a gyermek, úgy fog viszonyulni később más tekintélyhez (pl. tanár, hatóság stb.) Másrészt, ha kisebb korban nem tart minket és értékrendünket méltónak a tiszteletre, akkor serdülőkorában nem fogja elfogadni és követni az értékrendünket. Keresztény szülőknek különösen is fontos ez a pont, mert gyerekeik kiskorban Istent képezik le a szüleik viselkedéséből, FŐLEG AZ APÁÉBÓL. (APÁK, EZ NAGGYON FONTOS!!!!!)

Mit kell megtanítanunk elsősorban Istenről: mérhetetlen szeretetét és igazságosságát. Minden fegyelmezési szituációban azt kell mérlegelnünk, hogy a kérdéses viselkedés kérdőre vonja-e a szülő irányító szerepét. (pl. másodszor is véletlenül borult-e ki a kakaó, vagy szándékosan, hogy tesztelje az idegeinket és a saját határait)

A szeretet és a fegyelem nem egymás ellen dolgoznak, hanem ugyanannak a tulajdonságnak a két oldala. A fegyelmezés nem csorbítja a szülői szeretetet, hanem belőle következik. A fegyelmezés nem a gyerek ellen, hanem a gyerekért történik. Ne tűrjük el a tiszteletlenséget! Ne hagyjuk, hogy szokásává váljon csemeténknek a szavunk semmibevevése! Ne tűrjük el a feleselést! De mindig a szeretet motiválja a tetteinket!

Viszont! A tiszteletnek kétoldalúnak kell lennie. A szülőnek is tisztelnie kell gyermekét. Szelíden kell bánni öntudatával, nem szabad lekicsinyelni, zavarba hozni mások előtt. A fegyelmezés is lehetőleg négyszemközt történjen. Ne nevessük ki. Erős érzéseit, kéréseit becsületesen mérlegeljük. Érezze, hogy szülei valóban törődnek vele. Az önbecsülést nagyon könnyen megsérthetjük, helyreállítása nagy nehézségek árán sikerülhet csak. A kamaszkorban kamatosan visszakaphatjuk, amit adtunk.

A tipegőkor

1,5 éves kortól kb. 3 éves korig tart. A tipegő a törvény és a rend legelszántabb ellensége. Őszintén hiszi, hogy a világ körülötte forog (mint egy igazi ceeleb:). Még a legjobb szülők gyermekei is ilyenek ebben a korban. (Huhh! Remek, akkor még nincs veszve semmi! :)

Az irányító, ugyanakkor türelmes kéznek végül sikerül lecsillapítania a kis anarchistát, de valószínűleg csak 3-4 éves kora körül. DE! Az irányítást nem engedhetjük ki a kezünk közül ebben a korban sem, mert ha itt vesztünk, akkor jó eséllyel végleg elvesztettük az irányításért folytatott háborút. Ez az az idő, amikor szelíden, de kitartóan meg kell alapozni a tekintélyt, meg kell mutatni, hogy ki a főnök, akivel számolnia kell.

Ha nem tudjuk felszedetni a földről az ötévessel a játékait, nem valószínű, hogy irányítani tudjuk majd élete legdacosabb időszakában. A serdülőkor az azt megelőző időszak minden tanításának összesűrítése és felhalmozódása. A korábbi megoldatlan ügyek akkor robbannak. A fegyelmezést nem lehet elég korán elkezdeni.

A dac egy másik fajtája nem ellenállásból fakad, hanem például csalódásból, kiábrándulásból vagy elutasításból. Ezt máshogy kell kezelni, ezért fontos felismerni! Például ha kistestvér érkezik a családba és a nagyobb elhanyagolva érzi magát, szeretethiánya van, nem viselkedik jól. Ebben az esetben nem azzal a daccal van dolgunk, amit le kell törni, hanem fel kell ismernünk, hogy szeretgetésre van szüksége a gyerekünknek. (Persze a helytelen viselkedést meg kell beszélni, de a hangsúly itt nem ezen van.)

Az eredményességhez a szülőnek bele kell képzelnie magát a gyermek helyébe. A jó nevelés művészete a viselkedés mögött rejlő jelentés helyes értelmezéséből áll. Fontos, hogy figyeljük meg gyermekünket, hallgassuk meg és akkor tudni fogjuk a gondolatait. Így sokkal könnyebb lesz kezelni a konfliktusokat, ráadásul kevesebb konfliktus is lesz.

Az első alapelv tehát, hogy a gyermek fegyelmezésében a szülő legfontosabb célkitűzése a tisztelet megnyerése és megtartása.

(A többi alapelvről a következő fejezet fog szólni!)

Egyetértesz ezzel az alapelvvel?

Hogy valósítod ezt meg?

Van valami ebben a fejezetben, amivel nem értesz egyet?

 

komment

Címkék: tisztelet dac szülők alapelv fegyelmezés öntudat tisztelete fegyelmezési tipegőkor


süti beállítások módosítása