A homoszexualitás rendellenesség. Bár az Amerikai Pszichiátriai Szövetség politikai nyomásra normális jelenséggé nyilvánította a homoszaxualitást, pszichiáterek nagy része továbbra is rendellenességnek tartja.

A homoszexualitást nem választja szinte senki.

A homoszexualitás nem örökletes. Bár egy időben ez a nézet eléggé eléterjedt, ennek az állításnak a bizonyítása eddig nem járt sikerrel.

A fenti kijelentéseket támasztja alá az a tény, hogy ez egy megváltoztatható, gyógyítható állapot. Hatékonyan megelőzhető, és a változás mindig lehetséges.

Pár szó a megelőzésről:

A homoszexualitást megelőzi a prehomoszexualitás. Ez 5 vonás alapján könnyen felismerhető gyerekkorban:

• Ismételten hangot ad annak a vágyának, hogy a másik nemhez tartozzon, vagy többször is azt állítja, hogy ahhoz tartozik.
• Előnyben részesíti az ellenkező nemre jellemző jellegzetes ruházatot, kinézetet.
• A szerepjátékokban erőteljesen és kitartóan előnyben részesíti a másik nem szerepeit.
• Erősen arra vágyik, hogy részt vegyen a másik nemre jellemző játékokban és időtöltésekben.
• Fokozottan előnyben részesíti a másik nemhez tartozó játszótársakat.

Ez a másik nemre jellemző viselkedés már 2-4 éves korban elkezdődik, de egy-egy alkalomtól nem kell megijedni, ha pl. az ellenkező nemre jellemző ruhát vesz fel. (Nem minden rovar bogár, de...) Ha mégis gyanakszunk, minél hamarabb keressünk szaksegítséget.

Sokszor úgy kezdődik a történet, hogy egy fiú nem fiús, ezért a fiúk kiközösítik maguk közül, csúfolják. Lehet, hogy gyors felfogású, korán érő, könnyen barátkozó, jó kapcsolatokkal és művészi adottságokkal rendelkezik. Tehát nem kifejezetten lányos, csak épp nem fiús, ezért nem gyanakszanak időben a szülők, amikor a gyermekük sehova sem tartozónak érzi magát.

Egyre több kutató véleménye az, hogy az apa nélkülözhetetlen szerepet játszik a fiúk normális fejlődésében. Úgy is fogalmazhatunk, hogy az anyák fiúkat nevelnek, az apák férfiakat nevelnek. Azért is jelentős az apa jelenléte, mert csecsemőkorban a lányok is és fiúk is az anyához állnak közel. A lányoknál ez így is marad, az anyával azonosulnak, de a fiúknak egy idő után el kell távolodniuk az anyjuktól, fel kell ismerniük, hogy az apjukhoz hasonlítanak, tehát fiúk, felnőve férfivá akarjanak válni. Mi az apa szerepe? Erősítse meg fiát férfi mivoltában. Vonja be a fiús tevékenységekbe, töltsenek időt kettesben. A tapasztalat azt mutatja, hogy a homoszexuális férfiak döntő többsége nem szereti és tiszteli az apját. Nem olyan volt, akivel azonosulni akartak.

Sok esetben viszont a szülők közti rossz viszony a felelős. Az apa elhanyagolhatja fiát, az anya rácsimpaszkodhat fiára,érzelmileg a fiával tölti azt az űrt, amit a férje nem tölt be. Ez semmiképpen sem helyes.

Magyarországon az alábbi helyeken lehet segítséget kérni.

Bibliai Házassággondozó Szolgálat (1054 Bp, Alkotmány u. 4.) lapjuk a Biblia és Család magazin (2042 Budaörs II. pf. 29.)

Bibliaszövetség (2119 Pécel, Kálvin tér 2/b.)

Bethesda Gyermekkórház Református Családsegítő Szolgálat, Menedék Alapítvány (1221 Budapest, Kálváriahegy u. 4.)

Témában már megjelent könyv: Sipos-Falus-Pálhegyi: Homoszexualitás keresztény szemmel (Éjféli Kiáltás Misszió, Bp, 1999)

Van még egy gyakori oka a rendellenes nemi identitásnak: a fiatalok ellen elkövetett nemi erőszak. Ez a homoszexuálisok 30%-ánál előfordul. Ezért is nagyon fontos, hogy vigyázzunk gyermekeinre. Ne kockáztassunk a sebezhető években!

A társadalom tehát napjainkban nem ad elég erős támpontot gyermekeinknek ezen a téren. Nekünk, szülőknek feltétlenül világosan kell megfogalmaznunk számukra az álláspontunkat. Imádkozzunk értük, a testi-lelki egészségükért. Legfontosabb: Apák! Adjátok önmagatokat, töltsetek időt gyerekeitekkel!

Ennél a bejegyzésnél megszüntettem a kommentelés lehetőségét, mert olyan emberek találtak ide, akiket nem a gyereknevelés érdekel, hanem a homoszexualitás elfogadtatása. Parttalan vitát nem szeretnék itt olyanról, ami nem ennek az oldalnak a témája.

Találtam egy érdekes cikket a mindennapi.hu-n a homoszexualitásról. Ide beteszem teljes egészében. (http://mindennapi.hu/cikk/blogok/mi-a-legnagyobb-baj-a-homoszexualitassal-/2011-03-05/1873)

2011-03-05 12:51:00

Szabados Ádám melegekről és hógolyózásról

Mi a legnagyobb baj a homoszexualitással?

John Piper segített nekem megérteni, hogy mi a legnagyobb baj a homoszexualitással. Mielőtt azonban leírom, hogy szerintem mi az, hadd mondjam el: nem tartom nagyobb bűnnek, mint a házasságtörést, és nem gondolom, hogy egy heteroszexuális kapcsolatban vétkező embernek kisebb kegyelemre lenne szüksége, mint egy homoszexuális kapcsolattal vétkező bűnösnek. Azt is hadd szögezzem le, hogy természetesen különbség van homoszexuális vágy és homoszexuális gyakorlat között, ahogy más esetekben is különbség van szexuális vágy és szexuális aktus között, még ha Jézus szerint az előbbi is a csírája az utóbbinak. Szentebb hívő az, aki becsületesen harcol homoszexuális vágyai ellen, mint a pornográf oldalakon csüngő keresztény, aki már nem küzd heteroszexuális szenvedélye ellen. A saját neme iránt vonzódó, de megtört szívű és önmegtartóztatásban élő kereszténynek Krisztus azt fogja egy nap mondani: „Jól van, jó és hű szolgám, menj be a te Atyád örömébe!” A vágyai kielégítésének élő ember – irányuljanak ezek a vágyak a saját neme, vagy a másik nem felé – viszont lehet, hogy azt hallja majd Jézustól: „Nem ismerlek téged!”

Van azonban valami a homoszexualitásban, ami megkülönbözteti – nem súlyában, hanem jellegében – a heteroszexuális bűnöktől. Nem csupán arra gondolok, hogy a homoszexualitás természetellenes, bár éppen természetellenessége mutat rá arra a mélyebb problémára, amire Piper egy igehirdetése hívta fel a figyelmemet. Arra gondolok, hogy a homoszexualitás ugyanúgy tükre – mintegy ikonja – egy lelki igazságnak, ahogy a heteroszexuális házassági szövetség. A homoszexualitás esetében meghökkentő csere történik: a természetes vonzalmat természetellenes vonzalom váltja fel. Ez a csere azonban egy másik cserét leplez le, azt a cserét, mely minden ember alapproblémája, függetlenül szexuális vonzalmai irányától. Pál apostol beszél erről a kétféle cseréről a Római levél első részében. Nézzünk meg egy kicsit hosszabb bekezdést ebből a fejezetből, követve az apostol logikáját, hogy megérthessük a két csere közti összefüggést.

„Isten ugyanis haragját nyilatkoztatja ki a mennyből az emberek minden hitetlensége és gonoszsága ellen, azok ellen, akik gonoszságukkal feltartóztatják az igazságot. Mert ami megismerhető az Istenből, az nyilvánvaló előttük, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számukra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható. Ennélfogva nincs mentségük, hiszen megismerték Istent, mégsem dicsőítették vagy áldották Istenként, hanem hiábavalóságokra jutottak gondolkodásukban, és értetlen szívük elsötétedett. Akik azt állították magukról, hogy bölcsek, azok bolonddá lettek, és a halhatatlan Isten dicsőségét felcserélték emberek és madarak, négylábúak és csúszómászók képével. Ezért kiszolgáltatta őket az Isten szívük vágyai által a tisztátalanságnak, hogy meggyalázzák egymás testét. Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a Teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket. Mint ahogy asszonyaik felcserélték a természetes érintkezést a természetellenessel, ugyanúgy a férfiak is elhagyták a női nemmel való természetes érintkezést, és egymás iránt gerjedtek fel kívánságukban; férfiak férfiakkal fajtalankodtak, de el is veszik tévelygésük méltó jutalmát önmagukban. És mivel nem méltatták Istent arra, hogy megtartsák ismeretükben, Isten kiszolgáltatta őket az erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodásnak, hogy azt tegyék, ami nem illik.” (Róma 1,18-28)

Az emberiség alapproblémája Pál szerint az, hogy nem imádják Istent, és az ő dicsőségét felcserélik hiábavaló dolgok imádatára. Ennek következtében Isten kiszolgáltatja az embereket a homoszexuális vágyaknak. Nem arról van szó, hogy csak a saját nemükhöz vonzódó emberek cserélték fel Isten imádatát hiábavaló dolgokra. Arról van szó, hogy az emberi társadalmakban felbukkanó homoszexualitás végső soron annak a jele és következménye, hogy az emberek nem imádják Istent és nem méltatják dicsőségét a szívükben. Ez utóbbi pedig olyanokra is igaz, mint én, és velem együtt az emberek nagy többsége, akik soha nem éreztünk szexuális vonzalmat a saját nemünk tagjai iránt.

De vajon mi lehet a kapcsolat az imádat és a homoszexualitás között? Miért pont a természetellenes homoerotikus vágyaknak szolgáltatja ki Isten az embereket, miért ezt említi Pál, és nem mondjuk a megtébolyodást, a kapzsiságot vagy ad abszurdum a hógolyózás szenvedélyét?

A megértéshez a kulcsot a heteroszexuális házassági szövetség mélyebb értelme adja. A Szentírás gyakran hasonlítja Isten és megváltott népe kapcsolatát a házassági szövetséghez. Legnyilvánvalóbb módon éppen Pál mondja ki, hogy a házasság misztérium: Krisztus és az egyház kapcsolatának a képe (Efézus 5,22-32). A feleség férje iránti engedelmessége az egyház Krisztus iránti hódolatát jelképezi, ahogy a férjnek a feleség iránti szeretete pedig Krisztus egyháza iránti szeretetére nyit ablakot. Van valami a heteroszexuális házasság intézményében, ami mélységében tárja fel előttünk Isten örök tervét, hogy az ember vele egyesüljön szeretetben és imádatban. A férfi és a nő közötti eltagadhatatlan különbözőség, a kezdeményezés és a befogadás, a vezetés és a vezettetés, a felelős szeretet és a tiszteletteljes engedelmesség, a behatolás és a magába fogadás, a férfi nemi szerv és a női nemi szerv egymáshoz illeszkedése, az átkarolás és az önátadás finom mozdulatai, és mindezek felbonthatatlan szövetségben való befedezettsége mind-mind együttesen a Teremtő és képmása, a Vőlegény és a Menyasszony (Jelenések 19,1-10) közötti extázis ikonjai.

A homoszexualitás szintén ikon, de annak a bizonyos első cserének a lehangoló képe. Amikor az első emberpár saját autonómiájára cserélte Isten imádatát (1 Mózes 3), önmaga ünneplését és szolgálatát választotta a halhatatlan Isten dicsőségének öröme helyett. „Olyanok lesztek, mint az Isten, ti döntitek el, hogy mi a jó és mi a rossz” – mondta a kígyó. És így is lett. Csak nem bölcs döntések, hanem erkölcsi ítéletre képtelen gondolkodás született ebből, melynek tetőpontja (vagy inkább mélypontja), mintegy szemléltető eszköze lett az, amikor egy férfi a saját nemét érzi vonzónak, és egy nő a másik nő felé fordul vágyakozással. Ebben a vágyakozásban, mint ikonban, és az ezzel való társadalmi egyetértésben (Róma 1,32) eltűnik az Isten és ember közötti másság és a Teremtő felé megnyilvánuló imádat, melyet a teremtés óta a házasság metaforája rajzolt elénk, és megszületik az ember nárcisztikus, önmagát imádó, önmagát szolgáló, autonóm létét szimbolizáló homoszexualitás.

Hadd ismételjem meg: a homoszexualitás nem nagyobb bűn, mint a házasságtörés vagy a heteroszexuális tisztátalanság más formái. De rámutat arra a sokkal alapvetőbb problémára, ami Krisztus kegyelmének megtapasztalása előtt legalább annyira az én problémám is, mint a saját nemükhöz vonzódó embereké. Ha elfogadható, alternatív életmódnak tekintjük a homoszexualitást, az Istentől való elszakadtságunkra mondunk igent. Meggyőződésem, hogy Jézus tanítványaiként ezt már soha többé nem tehetjük.